Cégalapítás

A cégbejegyzésre vonatkozó szabályok a legutóbb az eljárás illetéke, költsége tekintetében változtak. A cégbejegyzésre már akár egy óra is elegendő volt, azonban ismét változott eljárásjogi szabályok szerint ritka az ilyen gyors cégbejegyzés, viszont 500 ezerrel már nem lehet céget alapítani, mint korábban. A minimális törzstőke 3 millió forint.

Viszont a legfontosabb, hogy cégalapítás előtt első körben ne ügyvédet, hanem egy könyvelőt keressünk fel, hogy az általunk végezni kívánt tevékenység, szolgáltatás esetében melyik a legmegfelelőbb cégforma, melyikben hogyan kell adózni...stb. Miután ezt alaposan átbeszéltük egy könyvelővel, utána jöhet az ügyvéd.

A cégalapítás és a cégbejegyzés egyre bonyolultabb dolog, nem úgy, mint pár évvel ezelőtt, amikor az ügyvéd által megszerkesztett iratokkal és a kitöltött nyomtatvánnyal besétáltunk a cégbíróságra és beadtuk a szükséges papírokat, majd az érkeztetett nyomtatvánnyal elsétáltunk. A cégbejegyzés folyamata jó pár éve (2008.) megváltozott, mikor bevezették az elektronikus eljárásokat.

Cégalapítástól eltiltás:

Ha a céggel szemben kényszertörlés volt, akkor a vezető tisztségviselőt, a korlátlanul felelős tagot eltiltja a cégbíróság. Ez akkor következik be, ha a bejelentett követelések összértéke eléri a 100 000 forintot, a cégbíróság eltiltja azt a személyt is, aki a kényszertörlési eljárás megindítását megelőző évben vezető tisztségviselő, korlátlanul felelős tag, korlátolt tagi felelősséggel működő gazdasági társaságban többségi befolyással rendelkező tag volt. 

https://www.mixin.hu/magyarorszag/cegalapitas-ara-feltetelei-tudnivaloi